~Pete?~
- Haza viszlek, pihenj. Gondold végig mindezt. Én elhiszem, hogy ez nem egyszerű, de Lindsey, nem menekülhetsz előle, te már hozzám tartozol, és erre neked is rá kell jönnöd. – mondta megnyugtató hangon Kyle, majd elővett egy üveget és Lindsey kezébe adta.
- Ha éhes vagy szomjas leszel, ebből
ihatsz. Felőlem másból is, ha akarsz, de hidd el, csak ez fog segíteni. Gyere,
haza viszlek.
Lindsey némán, maga elé meredve vette
fel a kabátját és cipőjét. A kezében szorongatva az üveget gondolkodott,
miközben sétált az autó felé.
Lassan telt az idő míg elértek a lány
lakásához. Egyikük sem mondott semmit útközben.
Lindsey eléggé vallásos családból
származott és bár ő soha nem volt templomba járó ember, és soha nem szerette a
rutinos szertartásokat, mégis, neveltetésétől fogva hitt Istenben és az egyház
tanításaiban. Mint minden ember, hallott már démonokról, varázslókról,
boszorkányokról, vámpírokról és hasonlókról. Mint az emberek 90 százaléka ő is
látta a Twilight sorozatot és a Harry Pottert. Horror kedvelőként sok vámpíros
filmet is látott, de soha az életben meg sem fordult a fejében, hogy vámpírok
léteznének. Most meg egyik pillanatról a másikra itt terem egy fura fickó, aki
általa is látható és tapasztalható dolgokat hoz fel érvekként, arra, hogy ő
vámpír lett.
Lindsey magába merülve próbált rendet
tenni a fejében, megtalálni az ész érveket a nyilvánvaló képtelenséggel
szemben. Az egyik fele el hitte, hogy mindez igaz, és mindez megtörténhet, a
másik viszont képtelen volt felfogni, vagy elfogadni ezt.
Kyle látta Lindsey merev tekintetében
ezt az önmagával vívott harcot, nem akart beleszólni. Tudta, hogy nem egyszerű
egyik pillanatról a másikra befogadni egy ilyen tényt. Neki ezzel nem volt
gondja, hiszen bele született ebbe, de látott már a nyomás és lelki harc súlya alatt
összeroskadni embereket. Nem akarta, hogy Lindseyre is ez a sors várjon. Már
találkozásuk pillanatában érezte, hogy neki nagy a lelki ereje, de egy forrás
soha nem lehet biztos abban, hogy a kiszemeltje bírni fogja-e. Lindsey már
olyan volt, mintha az ő egyik része lenne. A harapás pillanatában adott a
lánynak a saját véréből, hogy biztosan túl élje az éjszakát. Olyan kötelék jött
létre kettejük között, ami miatt úgy érezte, felelősséggel tartozik Lindsey
iránt. Próbálta bemesélni magának, hogy ez csak a forrás és fióka elméje közti
kötelék miatt van, de legbelül tudta, hogy ennél mélyebb lelki kapcsolatról is
szó van. Tetszett neki Lindsey, még inkább, mert nagyon hasonlított valakire,
akit egyszer, régen, nagyon szeretett.
Mindketten el voltak merülve gondolataikba.
Csupán akkor eszméltek fel gondolataikból, amikor megérkeztek és az autó halk
zúgással megállt.
- Köszönöm, hogy hazahoztál. – mondta
röviden Lindsey és már ki is szállt a kocsiból.
- Szia. – köszönt neki Kyle lehangoltan
és amint a lány becsukta az ajtót már el is indította a motort.
Pár másodperccel később Lindsey már nem
látta. Nem is akarta többet. A legjobban annak örült volna, ha mindezt
megnemtörténtté tehetné, de legbelül érezte, hogy még látni fogja, és ennek
őszintén szólva nem nagyon örült.
A lakásába érve a legnagyobb vágya egy
forró fürdő volt. Meg engedte a kádba a forró vizet. Amíg az megtelt
meghallgatta az üzenet rögzítőjét, és nyugtázta magában, hogy senki sem
kereste, majd az üveget betette a hűtőbe. Egy megnyugtató zenét indított el a
CD- lejátszóban és a ruháit a szennyes kosárba rakta, majd elmerült a meleg
vízben.
Még most is csak arra tudott gondolni,
hogy lehet-e bármi is igaz mindabból, amit Kyle mondott neki. Még mindig
próbálta tisztázni magában az elmúlt napok eseményeit. A harapást, azt a
kibírhatatlannak tűnő fájdalmat, a fura dolgokat amit magán tapasztalt, azt,
hogy mennyire mohón itta azt az italt akaratán kívül, na és Kyle őszinte
tekintetét, a magabiztosságát.
Ezeken a dolgokon gondolkodott, amikor
nyugalmát megzavarta egy hangos kopogás az ajtaján...
Lindsey fújtatva szállt ki a forró
vízből, kissé dühös volt, amiért megzavarták a nyugalmát. Megtörölközött,
felkapott magára egy köntöst és az ajtó fele vette az irányt, amin egyre
hangosabban és erősebben kopogtak.
-Jövök már! – kiáltotta dühösen, mert
kezdte idegesíteni a folyamatos dörömbölés.
Meg sem nézte ki az, csak egy mozdulatra
kinyitotta az ajtót. Ismét rá kellett jönnie, hogy óvatosabban kell bánnia a
dühével, hiszen az ajtó kilincs zárastól a kezében maradt, néhány sötétbarna
fadarabbal körülszegélyezve.
Megjegyzés: Fel kell szerelni egy
vámpírbiztos vas ajtót.
- Miben segíthetek? – kérdezte a vele
szemben álló idegent, miközben az ártatlanul büntetett kilincset lerakta az
asztalra, az ajtó mellett.
-Lindsey Johnson? – kérdezte a magas
sötét bőrű férfi.
-Ki kérdezi? – válaszolt Lindsey
flegmán.
-Patrick Henderson nyomozó, New York-i
főkapitányság.-mutatta a jelvényét- Feltennék önnek néhány kérdést. –
jelentette ki a férfi, és illemet nem ismerve könnyedén belépett a házba
kikerülve Lindseyt.
- Miről van szó? Mit akar tőlem? –
kérdezte Lindsey felháborodva és becsapta az ajtót.
Nagyot koppant. A nyomozó arcán mintha
egy pillanatra az ijedség tűnt volna fel, de aztán könnyedén, nyers stílusban
hozzá tette:
- Látom nagy erőben van. Peter Morgan
eltűnésében nyomozok. – mondta a férfi és leplezetlenül vizslatta végig a
lakást.
- Azt sem tudom az kicsoda. Mi közöm van
nekem ehhez? – kérdezte Lindsey felháborodva.
- A Mercy D. minden vásárlóját
kihallgattuk. A férfi eltűnése napján ön is a pékségben járt. – mondta miközben
végig sétált a nappalin.
-Az elképzelhető, hiszen minden reggel
ott vásárolok. De még mindig nem tudom, hogy ki az a Peter Morgan és hogy miben
tudnék segíteni.
-Első lépésként hozhatna nekem egy
kávét. – mondta Lindseynek és kényelmesen elhelyezkedett a fotelben.
Lindsey egy lenéző pillantást vetett rá,
de feltette a kávét főni. Szembe ült a férfival, aki folyatta a faggatózást.
- Tehát, három napja a pékségben járt? –
kérdezte a nyomozó, miközben elővette egy füzetet és egy tollat a zsebéből.
Lindsey elcsodálkozott egy pillanatra.
Három napja? Hisz a tegnap is járt a pékségben, és minden a legnagyobb rendben
volt. Végül leesett. Valószínű a Kylenál töltött éjszaka, több volt, mint 1
éjszaka. Olyan sokáig feküdt volna eszméletlenül? De ebből a vámpírgyerekből
mindent ki tudott nézni, tehát higgadtan válaszolt.
-Igen.
-Hány órakor?
- Nem tudom, talán nyolc-kilenc körül.
-És találkozott Peter Morgannel? –
kérdezősködött tovább, és közben szorgalmasan firkálgatott valamit.
-Menjen a francba, mondtam már, hogy
fogalmam sincs, hogy az ki. – csattant fel Lindsey, és legszívesebben kiszívta
volna az életet ebből a fakabátból, de végül nem tett semmit, csak erősen
markolgatta a kanapé szélét.
-Az ott dolgozók szerint, ön az
egyetlen, akivel hosszasan szokott beszélgetni. – feszegette Lindsey
tűrő képességét a már idegesítően nyugodt modorával.
-Én nem beszélgetek hosszasan senkivel a
Mercy...- Lindsey hangja elcsuklott. Hirtelen rájött, hogy ki is az a Peter
Morgan. Az egyetlen ember a Mercy D.-ben, akivel hosszasan beszélgetni szokott.
Aki mindig megkérdezi tőle, hogy ,,A szokásosat?". Az ember, akinek bár
még a teljes nevét sem tudta, mégis a legközelebbinek érezte magához. A sok
felszínes ismerős mellett, az egyetlen ember, akiről tudta, hogy komolyan
érdeklődik iránta. Pete.
Lindsey gondolataiba merülve bámult maga
elé, a fájdalmas felismeréssel, hogy Pete eltűnt. Az egyetlen ember, aki iránt
bár nem érzett barátságnál többet, akinek nem tudta viszonozni az érzéseit, de
mégis fontos volt neki, hiszen ő volt az egyetlen biztos pont ebben a városban.
Az egyetlen, aki mindig ugyanakkor, ugyanott várta őt a Mercy D.-ben, a kedves
mosolyával, és a vágyakozó pillantásaival.
-Hölgyem. Kérem válaszoljon. Találkozott
Peter Morgannel vagy sem? – zökkentette ki a nyomozó a gondolataiból.
-Igen, találkoztam.- válaszolt végül a
lány még mindig maga elé meredve.
-És miről beszélgettek? Nem mondott valami
furcsát aznap? Nem volt más a viselkedése? Észre vett valamit rajta, ami
szokatlan volt? Említette, hogy készül valahova?
- Nem. Csak a szokásos. Sőt, még
kevesebbet is beszélgetünk mint máskor. Siettem haza, nem maradtam társalogni
vele.
-Miért sietett aznap? – kérdezte
kíváncsi tekintettel a nyomozó.
-Ennek mi köze van Petehez?
-Semmi, csak szakmai ártalom.
Kíváncsiság. De térjünk vissza a tárgyra. Peter Morgan hozzávetőleg 72 órája
eltűnt. Talán ön lehet az egyetlen nyom. Sem családja sem barátai nincsenek. Az
egyetemi bentlakásban nem jelent meg, és a munkahelyére sem ment be.
-Szívesen segítenék, de nem tudok
semmit. Mondtam már, nem beszélgettünk túl sokat aznap.
-Ha mégis eszébe jutna valami, itt a
telefonszámom. – mondta a nyomozó, miközben átnyújtotta Lindseynek a névjegyét,
és azzal már indult is az ajtó felé.
Egyszer még vissza fordult, furcsán
nézett a lányra, mert nem találta a kilincset, de aztán köszönés nélkül elment.
Lindsey ismét a gondolataiba merült, és
a nyomozó szavai jártak a fejében. ,,Sem családja, sem barátai nincsenek".
Ezt miért nem tudta? Ő mindent elmondott Petenek az életéről, de soha nem
kérdezte, hogy vele mi a helyzet. Észre sem vette, hogy valami nem stimmel.
Bűntudat gyötörte. Talán ha aznap nem siet annyira, és megint hosszasan
beszélget vele, akkor most nem lenne ez...
A kávéfőző sípolása zökkentette ki. A
nyomozó meg sem várta.
Megjegyzés: Soha ne főzz kávét egy
zsarunak, úgyis el kell öntened.
Erőt vett magán, a kávét kiöntötte, hisz
ő úgysem tudta volna meginni, majd felöltözött. El szerette volna terelni a
gondolatait Peteről. A legkézenfekvőbb megoldás az volt, hogy elment új ajtót
vásárolni.
Az ajtót nem tudta bezárni, nem volt
amivel, tehát csak behajtotta maga után és lassan leballagott a lépcsőn. Végig
sétált a hatalmas háztömbök mellett, és hallgatta mások beszélgetéseit. Mennyi
gondtalan normális ember járkál az utcákon. Nekik nem kell azon agyalniuk, hogy
az egyetlen ember a környezetükben, akinek mindent el tudtak mondani, vajon hol
lehet. Akiket egy idegen nem azzal nyaggat, hogy vámpírt csinált belőlük. Régen
utálta az életét. Boldognak tűnt, de kalandra vágyott, valami izgalmasra. Nem a
megszokott monoton napokra. Nem az unalmas állására, sem a magányra, amit
minden este érzett az ágyában feküdve. De most, hogy felfordult az egész élete,
már nem akarta, hogy ez legyen. Már nem kellett neki a kaland, az unalmas
munkahelyét akarta, a monoton napokat. De már nem lehet. Talán legbelül érezte,
hogy igaz, amit Kyle mondott. Ezt már nem lehet vissza csinálni.
Ötven méterre a bútor üzlettől, már
hallotta a csengőt, ami az ajtó nyílását jelzi. Hallotta, ahogy az eladó épp
egy mahagóni konyha asztalról beszél, ami valójában egy utánzat, de jó drágán
akarják eladni.
-Jó napot kívánok. – köszönt Lindsey a
pulthoz érve.
Egy kedves idős hölgy állt mögötte.
Rámosolygott Lindseyre és megkérdezte, hogy mit szeretne.
- Egy ajtót szeretnék venni, lehetőleg
jó erőset. Fémből lenne a legjobb. – magyarázta Lindsey és a nő már vette is a
kagylót.
- Egy hölgy van itt, egy erős ajtót
keres, tudsz neki segíteni? – kérdezte a nő, majd néhány bólintás után letette.
-Kérem várjon egy pár percet,
munkatársunk hamarosan itt lesz.
Így is történt. Egy kövér, kopasz férfi
jött valószínűleg a raktárból, és hátra kísérte Lindseyt, hogy válasszon.
- Ez tetszik, egy ilyet szeretnék. –
mondta a lány megállva egy vas ajtó előtt.
-Hölgyem, ezt csak raktáraknál
használják, tudok ajánlani nőiesebbet, fából, de akár alumínium lemezből is. –
magyarázta a férfi, de Lindsey megrázta a fejét.
-Nem, ezt kérem, ez tökéletes lesz.
A férfi furán nézett egy pillanatig, de
a vásárlónak mindig igaza van. Felvették Lindsey adatait.
-Három napon belül egy munkatársunk
felkeresi majd, leveszi a méretet és két, legfeljebb három héten belül az új
ajtót fel is szereljük. Városon belül a szállítás ingyenes, azon kívül
kilométerenként 5 dollár. A beszerelés további 20 dollár.- magyarázta a férfi.
Lindsey mindenre csak bólintott,
megköszönte, majd elment.
mégis milyen dolog ez, hogy itt először abbahagyod, csak úgy...aztán meg folytatod, s nem is szólsz, csak úgy véletlenül megnézem, s erre tessék...szerencséd h szeretlek buksi:D azért tetszett, de rövid...amit megbocsájtok, de legközelebb nagyobbat!:* (Barbi)
VálaszTörlésköszönöm szépen hogy észre vetted! :)) szóltam volna előbb utóbb, csak annyira bele betegedtem az izgalomba, hogy elfelejtettem:( de nembaj, majd jobb lesz a kövi, asszem, de hosszabb az biztos:D
Törlésmint ahogy mondtam már jó lett! :))) de am ja, kövit nagyobbra :DD :P :*
VálaszTörlésahogy már mondtad, de az más, az teljesen más, csak legközelebb jobban mondjad:)) (s ha lehet itt) amúgy meg, több és hosszabb komi több és hosszabb részt is jelent:D
Törlésoké, ezután jobban mondom :'DD :*
VálaszTörlésDacă nu scrii următorul ACUM, io vă mușc, pe cuvântul meu. Să mor io dacă nu!!! Știi că îmi place, și aștept următorul:) repederepederepede:)) Te pup :* (Mona)
VálaszTörlésDrága Mónika :)) Elhiszem, hogy most te is vámpír kedvedbe jöttél, de nem kell egyből a véremet szívni:)) Folyamatban van a következő:D Legközelebb kérlek kissé közérthetőbben írj kommentet:)) neked is csak azt tudom mondani mint Inorinak, több komi, több rész:D szóval, ne csak akkor írj, amikor meguntál várni, hanem akkor, amikor elolvastad:D Köszi:*
TörlésMost rontsd el a kedvem...úgy belejöttem:D Amúgy komolyan siess, kíváncsi vagyok, meg hát amit elmeséltél a tervekből...szóval várom, hogy összeálljon a kép...repederepederepede :*
Törlés