3. Rész

~Vámpír~

- Szóval szerinted olyan lettem, mint te! De az milyen?

- Vámpír! - mondta Kyle teljes nyugodtsággal.

Hirtelen fagyos csend lett úrrá az egész parkon. A férfi talán várta Lindsey reakcióját, Lindsey pedig próbálta értelmezni és felfogni a hallottakat.

- Pff! - tört ki belőle a nevetés. - Vámpír? Ha-ha. Most már biztos, hogy nem vagy teljesen százas. - nevetgélt tovább.

Egy hirtelen mozdulattal a férfi olyan közel lépett Lindseyhez, hogy a teste szinte teljesen hozzá simult. Hirtelen elvörösödtek a szemei és a hosszú szemfogai megvillantak a hold fényében. A lány nagyon megijedt, nehezen kapkodta a levegőt.

- Bármelyik pillanatban kiszívhatnám a véred és összeroppanthatnám a csontjaidat. Egyenlővé tehetnélek a földel, de nem teszem, mert olyan vagy mint én és még hasznodat vehetem a jövőben. - mondta rekedt és mély hangon, amitől Lindseynek a hideg futkosott a hátán.

Aztán amilyen hamar megváltozott, olyan gyorsan újra normális lett. Megköszörülte a torkát és megigazította a nyakkendőjét, mintha mi sem történt volna.

A lány még mindig dermedten állt a rémülettől, és csak félve figyelte a férfi mozdulatai, aki észre vette a lány félelmét és nyugtatólag a vállára helyezte a kezét.

- Nyugodj meg, mondtam, hogy nem bántalak. - mondta nyugodt hangon amitől Lindsey még jobban félt és mind emellett dühös is lett.

- Miért tetted ezt velem? - kérdezte ökölbe szorított kézzel és a felismerés fájdalmától könnyes szemekkel.

- Mert egyedül vagyok, szükségem van egy társra. - mondta kissé elszomorodva, de Lindseyt ez nem hatotta meg.

- Csináld vissza, keress mást, én nem akarom ezt. - kiabált Lindsey, legszívesebben megütötte volna.

- Nem lehet Lindsey, örökre ilyen maradsz, velem!- szólt könnyedén.

A lánynak forrt a vére a dühtől, és magán kívül kezdett ordibálni a férfival.

- Na ide figyelj te holdkóros hó ember! Egy pillanatig majdnem elhittem, hogy vámpír vagy és, hogy engem is azzá tettél. Neked elmegyógyintézetben lenne a helyed, és... - de nem tudta befejezni a mondatot. Kyle nagyon erősen magához szorította és be fogta a száját. Lindsay alig kapott levegőt, mozdulni sem bírt a férfi erős karjai között.

Lindsey próbált küzdeni és sikítani, de minél inkább küzdött ellene, a férfi annál erősebben szorította a karjai közé. Az utolsó amit látott, a Hold volt. Az egyetlen tanú arra, hogy mindez megtörtént. Minden elsötétült, és Lindseynek fogalma sem volt róla, hogy mi történik vele.

- Ú, basszus! – tápászkodott fel az ágyról Lindsey a fejét fogva.

Iszonyatos fejfájással ébredt, minden porcikája sajgott, nehezek voltak a szempillái és alig tudta kinyitni a szemét.

- Jó reggelt! – hallotta meg Kyle hangját.

Nem volt ereje mérgelődni, pedig már nagyon kezdett elege lenni a fickóból. Hunyorgatva figyelte, amint a férfi egy bögrével a kezében ül a konyhaasztal mellett és őt bámulja.

- Mit keresel a lakásomon? – kérdezte miközben visszazuhant az ágyra, mert már nem bírta tartani magát.

- Te vagy az én lakásomon. – jelentette ki teljes nyugodtsággal.

Lindsey erőt vett magán és felült, hogy körbenézhessen. Csakugyan nem az ő lakása volt.

- Helyesbítek, mit keresek én, a te lakásodon? – mondta továbbra is a fejét fogva és elterülve az ágyon.

- Ide hoztalak. – jelentette ki csak úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.

- Szóval elraboltál. – mondta Lindsey szintén nyugodtan, mert a fejfájástól arra sem volt ereje, hogy mérge legyen. – Különben miért nem emlékszem semmire? És mi a francot akarsz tőlem? Kiszívd a vérem? – nevette el a végét, még mindig kételkedve kissé a vámpír sztoriban.

- Borzasztó nehéz eset vagy. – jelentette ki Kyle és kortyolt közben a bögréjéből. – Amúgy nem, nem fogom kiszívni a véred, és azért nem emlékszel semmire, mert elájultál.

- Hogy-hogy elájultam? Mi a fenét műveltél?

- Csak vámpír méreg került a szervezetedbe, és mivel te is vámpír vagy a te vörösvértestjeid, a méregben található anyaggal keveredve erős fejfájást okozhat. És mivel te nem vagy rendesen táplálva, ez rád kissé erősebben hatott.

- Szóval megint megharaptál. Az király, nemsokára kiderül, hogy egy perverz kannibál áldozata vagyok. – nevetgélt Lindsey közömbösen.

- Mikor fogod fel végre, hogy vámpír vagyok, és te is az vagy? – pattant fel és tolta el maga mellől a széket dühösen úgy, hogy az szinte szilánkokra tört a falnak csapódva.

Lindsey megrezzent, de nem félt.

Megjegyzés: ne dühítsd fel a vámpír fanokat, mert szék törés lehet a vége.

Erőt vett magán és feltápászkodott az ágyból. Az első lépések nehezen mentek, de amint visszanyerte az egyensúlyát Kyle elé állt és próbálva egyértelművé tenni közömbösségét, mosolyogva nézett a szemébe.

- Mondd el, hogy mi a fenét akarsz tőlem, vagy csak simán hagyj elmenni és hagyj békén!

- Azt akarom, hogy elhidd. Hogy megtapasztald. Lindsey, te már hozzám tartozol, a forrástól nem lehet elszakadni, hiába menekülnél, úgysem tudnál elbújni. Tudom merre jársz, tudom éppen mit csinálsz, tudom kivel beszélsz, mit gondolsz, még azt is tudom, ha akarom, hogy milyen bugyit veszel fel reggel. – mondta Kyle, miközben egyre közeledett Lindsey felé.

A lány már kínosan közel érezte magához. Túl közel. A gyönyörű kék szemei magabiztosságot sugároztak. Ha Lindsey nem gyűlölné annyira, talán megingott volna, de észbe kapott és ellökte magától.

- Mit higgyek el? Arra sincs erőm, hogy gondolkozzak. Fáradt vagyok, kimerült vagyok és hasogat a fejem. Ne fárassz a hülyeségeiddel légyszíves. – szólt rá ingerülten.

- Azért vagy ilyen pocsékul, mert nem táplálkozol, a fiókáknak szükségük van a friss táplálékra naponta. Ha majd felerősödsz egy kicsit megmutatom, hogy mi mindenre vagy képes, és akkor belátod, hogy igazam van. – válaszolt könnyedén karba tett kézzel az asztalnak támaszkodva Kyle.

- Egy kibaszott madárnak nézel, hogy lefiókázol? Különben próbáltam enni meg inni meg minden, de nem megy. Biztos valami gyomor rontás, vagy ilyesmi. – közölte kissé felháborodottan a lány.

Kyle csak nevetett. Lindsey nem értette mi olyan vicces azon, hogy már második napja nem eszik semmit. Próbált erőteljes jeleket küldeni a szemével, hogy most haragszik, de a jelek szerint Kyle nem vetet a lapot, mert csak nevetett tovább.

Megjegyzés: A pasik sem a gyenge utalásokat, sem az erőteljes utalásokat, sem semmilyen utalást nem értenek.

- Most mi olyan vicces? – nézte továbbra is dühösen a fiút.

- Egy pár frissen sült pogácsa, meg egy kávé semmit sem ér. Megtapasztaltad, hogy a mi gyomrunk nem képes megemészteni a száraz táplálékot, sem a víz alapú folyadékot. Neked teljesen másra van szükséged.

Kyle elővett egy tiszta bögrét, majd kinyitotta a hűtőt. Lindsey próbált leskelődni, hogy mit önt bele, de csak a vörös löttyöt látta, amint megtelik vele a csésze. Bele borzongott, ha belegondolt, vajon most mit akar vele megitatni ez a srác, aki minden valószínűséggel túl sok Twilight filmet nézett. A gondolatra felfordult a gyomra, és undorodva vette el Kyletól az italt.

- Ez mégis micsoda? – kérdezte, miközben figyelte a folyadékot, és találgatta magában, hogy vajon mi lehet az.

- Csak szagold meg. – Hangzott a válasz, amire Lindsey, kifejezve undorát, fura pofákat vágott.

Végül rá vette magát, és bele szagolt az italba. Ahogy megérezte az illatát, már nem tudott parancsolni magának, és ösztönösen, gondolkodás nélkül, gépiesen itta ki az utolsó cseppig. Amikor a bögre teljesen kiürült, újra magához tért, és elszörnyedt azon, ami történt. Nem hitte el, hogy képes volt meginni, azt meg végképp nem, hogy jól is esett neki. Most sokkal jobban érezte magát, a feje sem fájt már, nem is émelygett. Mintha feltöltődött volna energiával. Talán igaza lenne ennek a fura fickónak? Ő most vért ivott? Miért történik ez vele? Csak álmodik? Ezek a kérdések kavarogtak a fejében, miközben Kyle elégedett mosolyát figyelte... 

- Mit vigyorogsz úgy? Most örülsz mi? Minek kellet ezt tedd velem? – támadta le kérdéseivel Kylet aki csak mosolyogva figyelte a dühtől elvörösödött arcát a lánynak.

- Mondtam már, szükségem van valakire. Téged választottalak. – mondta továbbra is nyugodtan és elégedett mosollyal az arcán.

- Mégis mit itattál meg velem? – váltott Lindsey mérge elkeseredésre. – Vért? Miért?

- Ugyan, te is tudod és én is tudom, hogy jól esett. Különben nem tiszta vér, csak hígított.- kezdte Kyle újra magyarázni a vámpír dolgokat Lindseynek. – A te szervezeted még nem szokott hozzá a tisztán kapott vérhez mint tápanyag, csak egy esetet tudok, hogy még átváltozása előtt képes volt hasznosítani a szervezete a lenyelt vért. – mesélte a srác, mire Lindsey nagyot nézett. – Hosszú történet, hagyjuk.- legyintett Kyle a lány meglepettségét látva, majd folytatta tovább a ,,biológia órát". – Szóval nem lennél képes hasznosítani ilyen módon a vért, amíg hozzá nem szoksz lassan. Ez átlagban öt-hat hónapig szokott tartani, addig csak hígítva juttatod be a szervezetedbe, egyre növelve a dózist.- fejezte be látszólag mondandóját, és kérdő tekintettel nézett Lindseyre, várva a választ, hogy mindent megértett-e?

- Mégis, mivel hígítod a vért? – érdeklődött őszinte kíváncsisággal a lány.

- Vérnarncs lével . – jelentette ki komolyan Kyle.

Lindsey az első meglepődés után nevetni kezdett. A fiú komoly arcát látva azonban abbahagyta.

- Miért pont azzal? Ennyire vámpír fan vagy? – fogta vissza ismét kitörni készülő nevetését.

- Mert ez az egyetlen étel, amelyet magas antocianin tartalma miatt nem löki ki magából a gyomrod. Talán ez az egyetlen emberek által is fogyasztott étel, amit mi is tudunk fogyasztani. – mesélte továbbra is meggyőzően Kyle.

- Na jó, tegyük fel, ha tiszta vért innék, mi történne? – kérdezte Lindsey érdeklődve.

- Pont olyan rosszul lennél tőle, mint például egy hamburgertől.

Lindseynek elege lett. Túl sok kezdett neki lenni a hülyeségből. Még mindig nem hitte, hogy Kyle, végképp nem ő, vámpír lenne. Bár a fiú töretlen magabiztossága és ésszerű magyarázatai kételyeket ébresztettek benne, nem beszélve a hirtelen támadt vágyáról a fura színű lötty iránt, még így sem tudta ép ésszel felfogni, és elhinni mindazt, amit ez a szerinte bogaras pasi összehordott. Szüksége volt arra, hogy mindezt átgondolhassa és megeméssze, hogy tisztában legyen a saját érzéseivel ezzel kapcsolatban.

Kyle észrevette ezt a bizonytalanságot és megértette, hogy ezt nem lehet könnyű elfogadni.