2.Rész

~Mindennek az okozója~

A szmogos levegőt beszívva, mint a drogos, aki anyagot kapott, megnyugodott. Valamelyest jobban érezte magát, de még mindig nagyon idegesítette, hogy fogalma nincs arról, vajon mi történik vele. Mi lett belőle.

Az utcán sétálgatva, ismét hallott olyan dolgokat, miket átlagos ember valószínűleg nem hallana meg. Aztán elment mellette egy autó és hangosat dudált. A füle is belefájdult.

Megjegyezni való: vigyázni a hangos dolgokkal.

Még mindig látta a többnyire rózsaszín burkokat az emberek körül, de nem tudta, hogy mi az.

Egy hatalmas bolt kirakata előtt megállt, és benézet az üvegen.

Semmi. Kereste de semmi. Saját maga körül nem látott olyan rózsaszín buborékot.

Most már teljesen biztos benne, hogy ő nem olyan mint az átlag emberek. De arról még mindig fogalma sincs, hogy akkor mi lehet.

Felfedező körútra indult, hogy tanulmányozhassa új képességeit.

Annyi már bizonyos, hogy sokkal jobban hall, lát és érez, mint a többi ember. Valamint arra is rájött, hogy gyorsabban is szalad.

- Na cseszd meg!- mosolygott boldogan mikor beért a házba.- Isten vagyok.- vigyorgott magában, közben kitöltött egy nagy adag kávét.

A konyhapultnak dőlve kortyolt egy hatalmasat a gőzölgő energiapótlóba, de megbánta.

Újra a vécé fölött öklendezett és adott ki magából mindent.

Csöngettek.

- Pillanat!- kiáltott ki, miközben megmosta az arcát.

A tükörben egy tökéletes bőrű, szép szemű, bombázó lányt látott.

- Zsír!- mosolygott elégedetten és elindult az ajtó felé.

Átgázolt a nappalin és az ajtót hatalmas lendülettel tárta ki. De semmi.

A vigyor eltűnt az arcáról és az ajtón kihajolva nézett körül a lépcsőházban. Sehol senki.

Vállat rántott és be akarta csukni az ajtót, de akkor észrevett egy fehér papírt a földön.

Felvette a papír cetlit és ismét körbenézett. Tökéletesen érezte a szomszédok ebédjének illatát, az ajtajuk alatt kiszivárgó meleg fényét is látta. Újra az az érzés fogta el, hogy ő erősebb, és az emberek felett áll.

A jó kedve visszajött és miközben becsukta a lábával az ajtót a papírt olvasta.

,, Látom élvezed az új képességeid. Hamar kitapasztaltad az új erőd, nem számítottam rá, hogy ilyen gyorsan rájössz, mire vagy képes. Megleptél. De ez csak izgalmasabbá teszi a dolgot. Ma este 10-kor találkozunk a Central Parknál. És ne feledd, figyellek."

A levélben csak ennyi állt.

Azt hiszem nyugodtan lehet mondani, hogy félt. De ki ne félt volna? Még akkor is, ha az ember látja a meleget és hallja a formákat. Igen, kiruccanása alkalmával ara is ráeszmélt, hogy behunyt szemmel fülelve meg tudja állapítani a közelében lévő dolgok formáját.

De a kíváncsiság is hatalmas volt a lelkében, a haragról ne is beszéljünk. Ha Lindsey mérges volt, nehéz volt leállítani. Pláne, hogy most hatalmas ereje lett.

- Na ha most is figyelsz , akkor elmondom, hogy kapd be! Ne szórakozz velem és ne játszadozz. Mondd el, hogy mit akarsz tőlem!- kiáltotta az asztaltól felállva.

A papírt bedobta a kukába és maga után becsapva az ajtót a szobába viharzott.

Fel-alá járkált, de igazából semmi dolga nem volt itt, így végül egy forró fürdő mellett döntött.

Az óra pontosan 4-et mutatott.

A fürdőben a forró víz folyt a kádba, miközben minden ruhadarabjától megszabadult. A csapot elzárta és beledugta a lábujját a vízbe.

Felszisszent, mert a forró víz égette jéghideg testét, de érdekes mód, fájdalmat nem érzett.

Lassan, bizonytalanul ült bele, de aztán megbátorodva eleresztette magát és nyakig elmerült.

Forró gőz szállt fel és homályosította el a szobát. Behunyta a szemét és hagyta, hogy a víz felmelegítse. Máskor ilyenkor pillanatok alatt elnyomta az álom, de most hiába próbált, nem tudott elaludni. Így már nem volt annyira vicces, tehát viszonylag hamar, másfél óra után kiszállt és megtörölközött.

Hamar tiszta ruhát kapott magára és hosszú vöröses-fekete haját is megtörölte.

- Na szia szépség!- nevetett a tükör előtt.

Tűnhet nagyképűségnek, de ez csupán a változás öröme. Az eddigi szeplőkkel borított arca tiszta volt és tökéletes. Bőr hibái egyáltalán nem voltak és a haja sem töredezett.

Mintha újjá született volna.

Tetszett neki az új helyzet. Tökéletesnek érezte magát és ember felettinek.

Talán nem is tévedett.

A kanapéra levágódva a telefonját a kezébe vette és tárcsázott.

- Igen?- szólt bele egy kedves női hang.

- Igen!- válaszolt Lindsey szélesen mosolyogva.

- Lindsey?

- Igen Gabi, én vagyok. Na mizu csajszi? Rég nem dumáltunk.

- Igaz, de főleg a te hibádból. Eltűntél. De különben minden oké, elvagyok. Na és te?

- Hát, elég fura dolgok történnek mostanában velem. De majd elmondom. Mégiscsak te vagy a legjobb barátnőm.

- Azt reméltem is.- mosolygott Gabi a telefonba. Rég beszéltek már, de mindig is legjobb barátok voltak.

- Gabi?

- Hmm?

- Nem gondoltál még arra, hogy a városba költözz?- kérdezte Lindsey félénken mégis reménykedve.

- Az nem olyan egyszerű Lindsey. Tudod én itt nőttem fel, nekem itt van az otthonom, az ismerőseim. De ami azt illeti, már rám férne egy kis változtatás.

Felcsillant a szeme. Már egy ideje kiköltözött a kisvárosból, bele a nagyváros forgatagába. És habár nagyon szerette a nyüzsgő életet, mégis magányos volt. A városba nem olyan egyszerű beilleszkedni.

Még elbeszélgettek, mint két legjobb barátnő, akik 5 éve nem látták egymást.

A lányok biztosan tudják, hogy egy ilyen beszélgetés eltart minimum 1 óráig. Na, Lindsey esetében a telefon gyakori használatban van, így mire befejeződött a traccs parti az óra 7,30-at mutatott.

Ideje bőven volt még a titokzatos találkozóig, így egy jó kis horror filmet keresett elő DVD gyűjteményéből.

Így december közepe fele, este 8 órakor már sötét van. A villanyt lekapcsolta és egy adag ropival, kényelmesen elhelyezkedve elindította a filmet.

Már sokadjára nézte meg a kedvenc filmjét, a Zombieland-et.

Azt a filmet, akárhányadjára nézte, mindig nevetett. A túlélési szabályok és a sokszor röhejesen őrült helyzetek megnevettették.

A film végeztével már nem volt sok ideje, így magára kapta a kabátot és a csizmát. Bezárta az ajtót, le szökellt a lépcsőkön és az irányt a Central Park felé vette.

A levegő nagyon hideg volt, beférkőzött a kabátja alá és didergette a bőrét.

Pár perc sétálás után a sötét éjszakában lépteket hallott maga mögött.

Az első gondolata természetesen a titokzatos ember volt, akivel találkozója van. A léptek egyre hangosabbak voltak, egyre közeledtek. A gyomra összeszorult, a lélegzete elakadt az izgalomtól és félelemtől. Érezte az idegen közelségét, a vér megfagyott benne...aztán elment mellette a parkőr.

Azt a negyven körüli őszülő férfit talán még soha nem átkozták és szidták ennyire, mint amennyire most Lindsey lehordta őt a sárga földig. Persze csak diszkréten, magában.

Szívének eszeveszett kalapálása visszaállt a normális ütembe, és nyugodtan sétált tovább, várva a levél íróját, majdnem egy teljes órán keresztül.

Miután megunta a várakozást, gondolván, hogy ha eddig nem jött, ezután már nem fog, elindult hazafelé, hogy lepihenjen és megmelegedjen. De ahogy tett egy lépést megtorpant.

- Jó estét! - Szólt egy hang centikkel a füle mellett.

Ismét az ájulás kerülgette ijedtségében. Azt sem tudta hirtelen merre forduljon, ugyanis pár másodperccel ezelőtt senki sem volt a közelében.

- Na, most már elég legyen az ijesztgetésből!- fordult végül a hang irányába. - Jézusom! - Hőkölt hátra, látva a férfi közelségét. - Megint te vagy az? Perverz állat!

Mindentől elment a kedve, ugyanis az a férfi állt előtte, név szerint Kyle, aki bár jól néz ki, Lindsey szerint nem teljesen ép elméjű, a harapdálásból kiindulva.

- Miért? Kit vártál? Különben az áccsal nem vagyunk jó viszonyban! - mondta haláli nyugodtsággal és egyhangúan.

- Nem igazán érdekel a Jézussal való viszonyod! - mondta ingerülten, majd újragondolva elképedt, hogy miről is van szó. - Te ismered Jézust? - kérdezte csodálkozva.

- Igen, de mint mondtam, nem vagyunk jóban. - mosolyodott el a lány meglepett arcát látva.

- Ó, én sem szoktam imádkozni, de azért nem mondom, hogy nem vagyunk jóban! - jegyezte meg gúnyosan.

- Én tényleg ismerem!

- Azt hiszed beveszem, hogy te ismered Őt? - nevetett szarkasztikusan.

- Nem viccelek Lindsey! - lépett közelebb a férfi hátra simítva a lány haját.

- Ha ismered, akkor én Kleopátra vagyok! - nevetett Lindsey, miközben eltolta a férfi kezét.

Kyle komoly tekintettel nézte őt, amitől eléggé hitelesnek tűnt. Lindsey elbizonytalanodott.

- Több ezer éves vagyok, biztos te is észrevetted, hogy nem stimmel minden veled. Olyan lettél mint én. - mosolygott a férfi, látva hogy megtöri a lány magabiztosságát. De tévedett.

- Akkor én tényleg Kleopátra vagyok? - kérdezte Lindsey ironikusan, megjátszott meghökkenéssel.

- Nem, nem vagy Kleopátra, de én ismerem Jézust! - mondta dühösen, majd kissé lenyugodva hozzá tette: - Beszélgessünk, csak ne erről.