~Cordelia~
- A vérrel kapcsolatban már tudsz egy-két dolgot, de közel sem eleget ahhoz, hogy túl tudj élni. De mielőtt mindent megtanítanék neked amire szükséged lesz, ha majd úgy döntesz, hogy nem akarsz velem maradni, szeretném megtudni, mik az elképzeléseid a vámpírokról.
Lyndsey egy darabig kifejezéstelen arccal nézte, ahogyan Kyle már-már idegesítő hidegvérrel kezd bele mondókájába egy olyan világról amiről eddig azt sem hitte, hogy létezik egyáltalán. Nehezen tudatosult, hogy most véres komolysággal fognak társalogni valamiről, ami mindeddig csak mint fikció létezett a tudatában. Végül megszólalt és kicsit félve ugyan, de elkezdte mesélni mindazt, amit a filmek és könyvek ,,tanítottak” neki a vámpírokról.
- Vért isztok, ezt eddig is tudtam és most már bebizonyosodott, hogy így van. Nappal nem járkáltok, mert a fény megöl benneteket. Denevérré tudtok változni. Hosszú, hegyes szemfogatok van és koporsóban alszotok. Megöl benneteket a fokhagyma, a fakaró és a tűz. Nagyjából ennyi. – Gyorsan elhadarta mindazt ami eszébe jutott és továbbra is Kyle arcát fürkészte.
Kyle egy pillanatig döbbenten figyelt, majd elmosolyodott a hallottakon.
- Mi olyan vicces? – Lindsey nem tudta mire vélni ezt a reakciót és magyarázatot várt. – Rettenetesen idegesít, hogy belerángattál ebbe az egészbe aztán ilyen lazán veszed a dolgokat.
- Hidd el, majd ha te is annyi idős leszel mint én, rájössz, hogy nincs értelme siettetni a dolgokat, úgyis temérdek idő van még hátra. – a mosoly most sem tűnt el az arcáról és Lindsey dühöngő arckifejezésétől csak még jobban elvigyorodott.
- Viccesnek találod mi? Könnyű neked hisz ezt csinálod már...hány éve is?
- Tippelj.
- Száz? Kétszáz?
- Ne bókolj nekem ilyen nagy hévvel. –nevetett Kyle- Jól tartom magam az tény de 100 évnél akkor sem tudnék többet letagadni. Lindsey, én 2036 éves vagyok.
Lindsey ledöbbent. Némán ült és próbált valami jelet találni, hogy Kyle tréfál vele, de nem talált. Kyle ezt komolyan gondolta és olyan magabiztosan nézett a lány szemébe, hogy Lindsey kénytelen volt minden szavát elhinni.
- Tudod Kyle, te valóban különleges vagy, és úgy gondolom hatalmadban áll majdnem bármit megtenni amit csak szeretnél. Éppen ezért nem értem, hogy miért pont engem választottál, amikor millió másik nő van a világon.
A férfi arca talán még sosem volt ennyire élénk rózsaszín mint most, amikor Lindsey ezt a kérdést neki szegezte. Azon gondolkodott, hogy elmondja-e az igazságot neki vagy ne. Csak annyi volt biztos, hogy Kyle szándékai nem egészen egyeztek meg a vámpír törvényekben előírtakkal és Lindsey talán amúgy sem értené meg a helyzetet amíg nem ismeri meg a vámpírok gondolkodásmódját.
- Figyelj, annak, hogy miért pont téged választottalak, számtalan oka van. Minden szempontból meg…
- Hát itt van az én kis gerle párom. – szakította félbe Kyle mondandóját a Fekete hajú vámpírnő, akivel Lindsey már találkozott korábban.
- Mit keresel itt Cordelia? – csattant fel Kyle az asztal mellől.
Cordelia meghökkent Kyle reakciójától. Látszott az arcán, hogy tart a férfitól.
- Csak kíváncsi voltam, hogy jól vagy-e. – Hangja elhalkult és félelem hallatszott a szavaiban.
- Jól vagyok. Most pedig mondd el ha akarsz még valamit, vagy menj el innen. Mondtam már, hogy a lakásomba egyikőtök sem jöhet csak ha én hívlak. – Kyle arca ismét olyan félelmetessé változott, mint azon az éjszakán, amikor elmondta Lindseynek, hogy vámpír. A szemei vörössé változtak és a szemfogai hegyesek és hosszúak lettek.
- Hé vámpírkám. – Lindsey a kezét a férfi vállára tette. – Nyugodj le, Inkább hálás kéne legyél neki, mert ha ő nincs most te sem lennél.
Meglepődött a saját szavain. Cordelia ugyanis nemrég megfenyegette, hogy megöli és nem próbálkozott egy percig sem kedves lenni vele, habár nem is ismerte. Mégis, úgy érezte, hogy nem érdemli meg Kyle haragját és meg kell védenie. Kyle is meglepődött, ugyanis nem tudta, hogy a két lány honnan ismeri egymást, legfőképp az a kijelentés hozta zavarba, hogy ha Cordelia nem lenne akkor ő sem. Lecsillapodott, az arca ismét normális lett és a szemei a lányok között cikáztak.
- Ezt hogy érted? – bukott ki belőle végül a kérdés, ami nem hagyta nyugodni.
- Úgy, hogy ő szólt nekem, amikor te, nagyon értelmes módon harakirit akartál elkövetni.
- Sejthettem volna. Cordelia ugyanis midig követ engem. – Kyle szavai hallatán Cordelia elcsodálkozott, mert nem tudta, hogy a titka mindvégig világos volt a férfi előtt.
- Örülhetnél, legalább most, végül is megmentette az életedet. – Lindsey figyelte Cordelia reakcióját, de ő csak szemlélte az eseményeket. Nem tudta hova tenni ezt a viselkedést, főleg azok után, hogy rosszul bánt vele.
- Köszönöm Cordelia, de most már menj el. Sok teendőnk van még Lindseyvel. – Kyle továbbra is lenézően beszélt hozzá és a nő szó nélkül elment.
- Miért bánsz így vele? Észre vettem, hogy nem ő a legkedvesebb lény a világon és, hogy a viselkedésén is lenne amit javítani, de látszik, hogy rajong érted, lehetnél kicsit kíméletesebb hozzá.
- Cordelia nehéz eset. Az egyik legnagyobb hibám az életben. A fiókám, ezért felelősséggel tartozom érte és kötődöm is hozzá, de a tetteit sosem fogom megbocsájtani. Megvédtem a vámpír tanács előtt, amikor ki akarták végezni, de többé nem voltam hajlandó társamnak tekinteni. Ezt meg is értette, legalábbis azt hittem. Megegyeztünk, hogy külön utakon járunk, és az életének feltétele, hogy többet nem hibázik. Persze, már évek óta tudom, hogy titokban követ engem, de nem törődtem vele, így legalább én is biztos lehetek benne, hogy nem sodorja bajba magát. – Kyle szavai csalódottságot és egy kis szomorúságot sugároztak. Cordelia biztosan közel állt hozzá valamikor, de elbaltázta az esélyeit.
- Mégis mit tett, hogy ki akarták végezni és te is ekkorát csalódtál benne?- Lindsey őszinte kíváncsisággal faggatta a férfit, próbálta megérteni az előbb lejátszódott, nem éppen idilli jelenetet.
- Ölt. – Kyle ezt is, mint annyi minden mást, teljesen érzelem mentesen jelentette ki, de Lindsey ereiben megfagyott a vér. Tiszában volt vele, hogy ez hozzá tartozhat a vámpírsághoz, de a gondolat, hogy emberek vesztik életüket, akár az ő keze által is, megrémítette.
- Azt hittem a vámpírok ezt csinálják. Nem azt, hogy bűnnek számít. – meglepődött, és kellemeset csalódott.
- Félre ismersz. Persze, a sok értelmetlen film és könyv. Nem tükrözik a valóságot. Vért iszunk, ez tény, de csak annyit, amennyi még nem károsítja az ember szervezetét. Ha pedig nem lakunk jól, inkább keresünk valaki mást és az ő véréből is leszívunk kicsit. Nem ölhetünk embert, tilos. Ez egy viszonylag új törvény. Régen ugyanis nagyon elszaporodtak a vámpírok és az emberek nagy részét kipusztították. Odáig fajultak a dolgok, hogy évtizedek kérdése volt, hogy elfogyjon az élelmünk, ezért hozták be ezt a törvényt. Személy szerint egyet értek vele, és leginkább annak örülök, hogy az ,,áldozat” nem is tud az egészről semmit. Észre sem veszi, hogy megcsapolták és ezáltal a létezésünk titokban maradhat. – Kylenak örömet okoz bevezetni Lindseyt a vámpírok életébe. Odaadással és szenvedéllyel mesél a részletekről, amik szükségesek ahhoz, hogy a vámpír közösség tagja lehessen.
- Miért kell titokban maradnia a létezéseteknek? Ha tényleg így van, ahogy mondod, az embereknek nincs félnivalójuk. – kérdezősködött tovább Lindsey ismét az asztal mellett ülve.
- Tudod, az emberek ezt nem így fogják fel. Valószínűleg nem örülnének annak, hogy a vérüket isszuk. A vámpír üldözések idején csaknem a klán háromnegyedét irtották ki a félelemtől vezérelve. Igaz, hogy gyengébbek mint mi, de számban sokkal többen vannak és egyenként vadásztak le minket. Sok tiszteletre méltó vámpír veszett oda feldühödött vasvillás ember csorda keze által. - miközben ezt mondta, Kyle egy fura jelet mutatott az ujjaival és behunyta a szemét is egy pár másodpercre.
Lindsey elgondolkodott a hallottakon és elfogadta. Tisztában volt vele, hogy a vámpír törvényeket nem változtathatja meg, de annak a híve volt, hogy márpedig az emberekkel békében lehetne élni anélkül, hogy bujkálniuk kelljen.
- Na és, mit mutattál az előbb a kezeddel? – kérdezte meg végül, mert hasonlót még sosem látott.
- Ezzel a jellel tisztelgünk a halottaink előtt. Számunkra az emberek által hitt menny nem létezik, így Istenünk sincs. Nem mondhatjuk tehát, hogy Isten nyugtassa. Ez egy amolyan jókívánság a halott vámpíroknak, hogy az érdemeikért a Kalnavába jussanak. Minden vámpír ezt akarja elérni és azok a vámpírok juthatnak ide, akiket életükben tisztelet övezett valamint a klán érdekeit tartották szem előtt.
- Mi az Kalnava? A ti mennyországotok?
- Most már a tiéd is Lindsey. És igen, az a hej, ahova a vámpírok lelke jut haláluk után ha megérdemlik az örök békét. – Kyle ismét a jelet mutatta.
- És akik nem érdemlik meg? – kíváncsiskodott tovább.
- Azok itt maradnak a földön és örök időkig bezárva lesznek a saját bűnük cellájába. Azok a lelkek, akik nem jutnak a Kalnavába, újra és újra átélik haláluk kínjait az idők végezetéig.
- Nem vagytok kicsit szigorúak a bűnösökhöz?
- Az emberek pokla meg Sátánja jobb? – húzta fel a szemöldökét Kyle egy félmosollyal kísérve, Lindsey kíváncsiságát látva.
- Igaz! – zárta le a témát és hatalmasat ásított.
